Köszöntő

A Kaposvári Kórházat 1846-ban alapították, széles körű vármegyei és civil összefogás, továbbá néhány kiemelkedő egyéniség, mindenekelőtt Dr. Csorba József akadémikus segítségével. A Kórház története kezdettől fogva szorosan összeforrt Kaposvárral és Somogy megyével, amelyek gyógyító intézménye.

175 éve, 1846. november 2-án nyitotta meg kapuit a betegek („szenvedők”) előtt. Különösen nagy dolognak számított a Somogy vármegyei kórházalapítás akkor, amikor a királyi Magyarországon csupán 92 kórház működött, összesen háromezer ágyas ellátó kapacitással.

Az 1900-as századfordulóra és az azt követő évtizedekben – Szigeti-Gyula János és Szigethy-Gyula Sándor igazgatók munkájának köszönhetően – a térség meghatározó egészségügyi intézménye lett.

Az 1960-70-es években – ezer feletti ágyszámával – országosan is meghatározó ellátási központtá fejlődött.

Napjainkban a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Délnyugat-Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi intézménye, mintegy 400 ezer honfitársunk ellátásáért felel.

Az intézmény fennállásának 170. évfordulójára befejeződött a kórház tömbfejlesztési projektje, a 175 éves jubileum emblematikus eseménye pedig a 90 éves Szülészeti épület átadása.

A 2021. évben meghirdetett Jubileumi Hét eseménysorozatával célunk a kaposváriak bevonása a Tudomány Napja, az Értéknap, a Nyílt Nap és a Családi Nap szerteágazó programjaiba.

Hiszem, hogy 175 éves kaposvári kórház szakmaisága, infrastruktúrája és az egészséget középpontba állító úttörő tevékenysége méltó elődeinkhez, tradícióinkhoz és megalapozza vezető szerepét a magyar egészégügyi ellátórendszer továbbfejlesztésében.

Jó ünneplést és jó egészséget kívánva,

Dr. Moizs Mariann

INFORMÁCIÓ

FRISS HÍR

Dr. Péterfi István Richter Érdemérem különdíjat kapott

Dr. Péterfi István Richter Érdemérem különdíjat kapott

Kórházunk Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa a Richter Érdemérem különdíját nyerte el „Tudomány és innováció” kategóriában. A Richter Gedeon Nyrt. magyar…