„Mertünk nagyot álmodni!” – 5 éves a Kaposvári PET Központ

„Mertünk nagyot álmodni!” – 5 éves a Kaposvári PET Központ

2014 tavaszán elkészült az ország egyetlen, két PET berendezést magában foglaló   létesítménye. A komplexum 2019-ben 5 éves jubileumához érkezett, melyet a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház vezetése a Medicopus Nonprofit Kft. vezetésével együtt 2019. május 10-én egy tudományos üléssel ünnepelt.
Köszöntőt mondott Dr. Moizs Mariann főigazgató, majd Prof. Dr. Repa Imre stratégiai igazgató a PET Központ létrehozásának körülményeit mutatta be.

A PET (pozitron emissziós tomográfia) Képalkotó Diagnosztikai és Kutatási Központ öt éve végez egészségügyi diagnosztikai tevékenységet, hazai és nemzetközi együttműködéseken alapuló kutatást és több tudományterületen egyetemi szintű oktatást.
2014 októberétől a PET Központban OEP finanszírozású PET/CT vizsgálatokat végeznek, melyek fő indikációja az onkológiai betegségek diagnosztikája. A elmúlt öt esztendőben több mint 12 ezer PET/CT vizsgálat történt.
A PET Központ több nemzetközi kutatási projektben vesz részt mind humán-, mind orvosi kutatást célzó állatorvosi területen. A Központ GLP minősítéssel rendelkező kutató egységében többek között biztonságfarmakológiai vizsgálatokat, műtéti eljárások és eszközök alkalmazásának toxikológiai vizsgálatát végzik hazai és külföldi partnerekkel.
A 2014-ben átadott kaposvári PET Központ keretei között működő PET/MR berendezés változatlanul egyedüli Magyarországon. A Központ nemzetközi összehasonlításban is élen jár a PET/MR klinikai bevezetésében mind az onkológiai, onkoradiológiai, onkohematológiai, neurológiai kórfolyamatok diagnosztikája területén.

A pénteki ünnepségen Moizs Mariann főigazgató a PET Központ működésének megteremtéséért Borbély Katalinnak, az MTA doktorának és Bajtek Gyöngyvérnek, a Medicopus Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának nyújtott át elismerést. Továbbá gazdasági szakembereknek, orvosoknak, tudományos munkatársaknak köszönték meg munkájukat. A délután folyamán pedig szakmai előadásokat hallhattak a résztvevők és megtekinthették a PET Központot.