Képek utazásaimból című fotókiállítás Prof. Dr. Vadon Gábor fotóiból

Képek utazásaimból című fotókiállítás Prof. Dr. Vadon Gábor fotóiból

Prof. Dr. Vadon Gábor fotóiból nyílt kiállítás a Kaposi Mór Galériában szeptember 20-án.

Vadon Gábor iskolai és egyetemi tanulmányait Pécsett végezte és 1962-ben szerzett általános orvosi diplomát. A  Kaposváron eltöltött két év után a Pécsi Orvostudományi Egyetem Röntgen Klinikáján , majd a Budapesti Orvostudományi Egyetem Röntgen-, majd Radiológiai Klinikáján vállalt  állást. A 70-es évek második felétől angiográfiával és intervenciós radiológiával foglalkozott.
A sikeres budapesti évek után 1986-ban a Szegedi Orvostudományi Egyetem Radiológiai Klinikájának tanszékvezető tanára. Tevékenysége során intenzív továbbképzési és tudományos programok indultak meg, és nem maradtak el a nemzetközi elismerések sem. A Magyar Radiológusok Társasága vezetőségében egyre több feladatot vállalt, és így 1988-ban ötéves periódusra elnöknek is megválasztották.
Szegedi távozását követően szakmai ambícióit megtartva, tudományos igényességű szakemberekkel összefogva, magánvállalkozásként megalapították a Pécsi Diagnosztikai Központot, amelynek vezetője, fejlesztője, irányítója lett. A Mediworld Kft. által üzemeltetett diagnosztikai központok egyik létrehozójaként 1995-től a magánszférában tevékenykedett , idén vonult vissza a szakmai feladatoktól.

Hivatása, foglalkozása mindvégig az orvosi tevékenység maradt, az utazás, a fényképezés szenvedélyes hobbiként kísérte. A most kiállításra került képek, csodálatos természetfotók, Kenyai, Tanzániai, Srí-Lankai , Ecuador – Galápagos szigeteki barangolások során készültek, bepillantást engednek a fotós kalandos utazásaiba, egzotikus állatok élővilágába.