Búcsúzunk

Búcsúzunk

In memoriam Dr. Szabó Krisztina
(1963-2020)

Életének 57. évében elhunyt Dr. Szabó Krisztina főgyógyszerész.

2020. március 9-én megint elment közülünk valaki. Fiatalon, telve tervekkel és akarattal.
A betegség nem válogat, természeténél fogva ledönt, de hagyhat felállni, remélni, majd ismét támad és magával ragad.
Dr. Szabó Krisztina 1963-ban született Nagyatádon, általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte.
1986-ban a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán szerezte gyógyszerész diplomáját, majd 1999-ben gyógyszerhatástanból szakgyógyszerész szakvizsgát tett.
Pályafutását a Nagyatádi Kórház Központi Laboratóriumában laborgyógyszerészként kezdte. A későbbiekben Nagyatádon beosztott gyógyszerészként, majd 2000-től 2008-ig intézeti főgyógyszerészként végezte munkáját.
2008. júliusától a Kaposi Mór Oktató Kórház Intézeti Gyógyszertárának főgyógyszerész-helyettesi munkakörében folytatta tevékenységét.
Bethlen Gábor szavait idézve kezdte meg 2016-ban főgyógyszerészi megbízatását, melynek szellemében élt, oktatott és dolgozott hirtelen bekövetkezett haláláig:

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”

Az intézmény Igazgatótanácsa és valamennyi munkatársa nevében köszönjük áldozatos munkáját. Odaadó személyiségének emlékét tisztelettel megőrizzük.

Nyugodjon békében.

A Kórház saját halottjának tekinti.